Miért olyan fontos a megfelelő vízszigetelés?
Egy ingatlant többféle elemtől is meg kell védenünk, az egyik nem más, mint a víz. A drénlemezek és kiegészítők a talajvíz által is érintett felületek védelmére szolgálnak. Nagyon nagy jelentősége van annak, hogy ezen területeket megóvjuk, ugyanis a falakba felszivárgó nedvesség számos probléma forrása lehet, ez ellen pedig elsősorban a talajvíz elvezetésével tudunk tenni.
A nedves falak egyenes következménye az omladozó vakolat és a hámló festék, de nem az esztétikai gondok jelentik a legnagyobb problémát. Sokkal inkább a megjelenő penész, amely káros az emberi szervezetre nézve is, és számos egészségügyi problémához vezethet, míg másokat súlyosbíthat. Ha a nedvesség tartósan fennmarad, akkor végül az épület szerkezetében is károkhoz vezet, amelyet később már nem egyszerű orvosolni.
A Terraplast drénlemez felületszivárgó szerepe a védekezésben
A pincék és alapfalak nedvességgel szembeni védelmét valósíthatjuk meg a Terraplast L8 drénlemez felületszivárgó alkalmazásával. Amennyiben dréncsővel és geotextíliával együtt alkalmazzuk, összegyűjthetjük és el is vezethetjük a talajvizet az épülettől, így megelőzve a károkat.
Többféle méretben is beszerezhető, 1,0 m x 20 m (20 m2/tekercs), 1,5 m x 20 m (30 m2/tekercs), valamint 2,0 m x 20 m (40 m2/tekercs) változatokban. Egyéb méretet külön rendelés esetén tudunk biztosítani, 2,5, 3,0 m szélességben és 20 m hosszban.
Pince és alapfalak nedvesség elleni szigetelésének védelmére szolgál.
Dréncsővel és geotextíliával együtt használva, az épület körül felgyülemlő
talajvíz összegyűjtésére és elvezetésére is használható.
Raktári méretek:
1,0 m x 20 m (20 m2/tekercs)
1,5 m x 20 m (30 m2/tekercs)
2,0 m x 20 m (40 m2/tekercs)
(Egyéb méretek rendelésre: 2,5, 3,0 m szélességben, 20 m hosszban)
CSAK TEKERCSBEN ÉRTÉKESÍTJÜK!
Az árak a készlet erejéig érvényes!!!
Az aktuális raktárkészletről és egyéb akcióinkról érdeklődjön a 06-70/525-3623-as telefonszámon.